Földön kívüli élet
Élet is lehetett a Vénuszon korábban
Negyven éve a találtak először arra utaló jeleket, hogy a Vénusz egykor egy sekély óceánnak megfelelő víztömeggel rendelkezett. Annak megvizsgálására, hogy volt-e valaha a folyékony víz létét támogató stabil klímája, a Goddard Űrkutató Intézet munkatársa Michael Way és kollégája, Anthony Del Genio, a víz lehetséges kiterjedését alapul vevő öt különböző szimulációt alkotott.
Mind az öt esetben arra jutottak, hogy a Vénusz képes lehetett egy minimum 20 Celsius-fokos és maximum 50 Celsius-fokos hőmérsékletre, folyékony óceán és élet is lehetett rajta mintegy hárommilliárd éven át még ha ez ma már nem is látszik.
Az európai bolygótudományi kongresszuson mutatták be kutatási eredményeiket, amely új fényt vet a Vénusz történetére, és információval szolgálhatnak a hasonló pályán keringő exobolygók lakhatóságára vonatkozóan.
700 millió évvel ezelőtt az éltető víz teljesen elpárolgott a ma már élhetetlen bolygó (jelenleg 460 Celsius-fok fölötti felszíni hőmérsékélet) teljes felületéről. Legvalószínűbbnek tűnik, hogy a vulkanikus tevékenység kapcsán olyan masszív kitörések kezdődtek, amely során hatalmas mennyiségű szén-dioxid szabadult fel a kőzetekből. A magma földet érve gyorsan megszilárdult, és lehetetlenné tette, hogy a kőzetek újra elnyeljék a többlet szén-dioxidot. A légkörben rekedt szén-dioxid rendkívül felgyorsította a Vénusz felszínét hevítő üvegházhatást ami az addig még egész kellemes klímát egy csapásra tönkretette.
Források:
phys.org
Szólj hozzá!