A visszatérők - The 100
Az alap történet 97 évvel azután kezdődik, hogy egy nukleáris apokalipszis majdnem minden életet elpusztít a Földön. Több ezer ember lelt menedékre a Föld kürül keringő űrállomáson (összekötött űrállomások és űrhajók), amelyet Bárkának hívnak. Az eltelt idő alatt három generáció is született, így a Bárka lakossága meghaladja a kapacitását, a túlzott népesség veszélyezteti a jövőt. 100 fiatalkorú bűnözőt küldenek a Földre egy utolsó kísérletben annak megállapítására, hogy lakható-e már a felszín. Felfedezik, hogy néhányan a földön is túlélték az apokalipszist, akik különböző klánokba tömörülve, hatalmi harokat folytatnak egymással. Bellamy és Clarke vezetésével a százak megpróbálják túlélni a kemény felszíni körülményeket, harcolni az ellenséges földlakókkal és létrehozni a kapcsolatot a Bárkával.
A második szezonban a százakból megmaradó 48-at elfogják a hegyi emberek és a Mount Weather-ba viszik őket. Végül kiderül, hogy olyan kisérleteket folytatnak a sugárzásra már immunis túlélőkön amivel nekik is esélyük nyílik a túlélésre, mivel testük nem alkalmazkodik a Földön a megmaradt sugárzáshoz. A 100-ak orvosi vizsgálata még hatékonyabb sugárzás gátló hatást mutat. Csontvelőjük lehetővé tenné, hogy a hegyi emerek véglegesen immunissá váljanak a külső sugárzásra. A Bárka lakói eközben kényszerleszálnak-lezuhannak a Földön egy űrhajóval és szövetséget kezdenek a Földlakókkal. A fő települést elenvezik az Alpha állomásnak.
A harmadik szezonban az Arkadia-ra átnevezett Alpha állomás új irányítás alá kerüláll, amikor Pike, egykori tanárt és mentort választják kancellárnak, és háborút kezd a földlakókkal. Pike nagyon veszélyes módszereket használ, ami tovább rontja már így is törékeny viszonyukat a földlakókkal. Közben felbukkan A.L.I.E. nevű mesterséges intelligencia akit azzal bíztak meg, hogy az emberiség számára jobb életet biztosítson. Kiderült, hogy a túlnépesedés problémájának megoldására reagált a Földet elpusztító nukleáris apokalipszis elindításával. Az AI átveszi majdnem mindenki felett az irányítást Arkadia és Polis fővárosában. Clarke elpusztítja A.L.I.E-t.
A negyedik évadban világszerte több száz nukleáris reaktor megolvad, ami azt eredményezi, hogy a bolygó 96 százaléka lakhatatlan lesz. Clarke és a többiek megpróbálják megkereseni annak a módját, hogy túléljék a sugárzás következő hullámát. Amikor kiderül, hogy a sötétvérüek, akik az eredeti sötétvérüek leszármazottai, (Becca, az A.L.I.E. alkotója. és az első Földi parancsnok) a sugárzásra immunisak. Clarke és a többiek megpróbálják újra létrehozni a sötétvérűséget létrehozó képletet, de a tesztelés nem sikerül. Egy régi bunkert fedeznek fel, amely 1200 embert képes megvédeni több mint 5 évig az új apokalipszistól. A tizenkét klán mindegyike száz embert választ ki, akik tovább élhetnek a bunkerben. Egy kis csoport úgy dönt, hogy visszatér az űrbe, és megpróbálja túlélni a bárka maradványaiban, de Clarke egyedül marad a Föld felszínén.
Az ötödik szezonban, hat évvel a nukleáris reaktorok felrobbanása után, egy fogolyszállító hajó érkezik a Földön maradt egyetlen zöld foltra, ahol Clarke és Madi is él. Madi a sötétvérű földlakó gyerek, aki túlélte az újabb apokalipszist. Az űrben és a bunkerben túlélők biztonságosan visszatérnek a földre. A foglyok és a bunkerben élők (Wonkru néven egyesült klán) között küzdelem kezdődik az élhető völgyért. A sorozat hőseinek meg kell találniuk a módját, hogy megakadályozzanak egy újabb katasztrófát. A szezon fináléjában a völgy megsemmisül, és a Föld lakhatatlanná válik, és az életben maradt emberek elhatározzák, hogy egy másik bolygóra utaznak, új életet kezdeni..
Jelenleg a 6. évad a legfrissebb aminek cselekményét még nem ismertetjük.
Létrehozva: | 2019-05-29 21:00 |
Utolsó módosítás: | 2019-05-29 21:00 |
Szólj hozzá!